Workshop az Új Széchenyi Terv logisztikai vonatkozásairól

szept ’10
9
15:00

Az MLBKT Műszaki Tagozata a jövő héten tartja soron következő ülését, amelynek célja, hogy az Új Széchenyi Terv kapcsán a résztvevők konkrét javaslatokat tehessenek a kormányzatnak a gazdaságfejlesztés logisztikai aspektusairól. Az ülést követően a tagozat közös szakmai álláspontot alakít ki, amelyet eljuttat a Nemzetgazdasági Minisztérium részére is.

Előadó

Essősy Ádám, vezérigazgató helyettes, Magyar Pályázatkészítő Iroda

Helyszín

MLBKT Titkárság, 1061 Budapest, Király utca 12. (Hungaropharma épülete)

Időpont

2010. szeptember 9., 15:00 órától
A részvétel az MLBKT tagjai számára ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Nemzetközi workshop a vasúti zajról

okt ’10okt
1822
A IWRN egy egyedülálló nemzetközi workshop.
1976-ban az Egyesült Királyságban, Derbyben kezdődött a vita a vasúti zajról a világ szakértőivel, gyakorlati mérnökökkel.
Azóta a workshop kinőtte magát, ma már több mint 100 szakértő vesz részt. Az utolsó Workshopot Németországban, Feldafing-ben tartották 2007-ben.
Hagyományát folytatva az előző IWRN által, ez a műhely egyedülálló fórum lehetőséget kínál a kutatók és a szakértők részére a vasúti zajok és rezgések megvitatására.
A Vasúti Műszaki Kutatóintézet (RTRI) örömmel üdvözli a lehetőséget, illetve azt, hogy a 10. Workshop az első, mely Ázsiában kerül megrendezésre. A Japán Föld-, Infrastruktúra, Közlekedési és Idegenforgalmi Minisztérium és a Környezetvédelmi Minisztárium támogatja a workshopot.

FP7 nemzetközi projekt előkészítő workshop

jún ’10
1

Az ITD Hungary Zrt.- Enterprise Europe Network tisztelettel meghívja Önt
az ICT szektor számára szervezett

FP7 nemzetközi projekt előkészítő workshopra

Miskolc-Egyetemváros
Felnőttképzési Regionális Központ, TVK terem, földszint, 4-es terem
2010. június 1.

Program:
09:30-10:00 Regisztráció
10:00-10:15 Az ITD Hungary Zrt.- Enterprise Europe Network, SME Week 2010 és STOP4Business projekt bemutatása –Papp Andrea Aida- ITD Hungary Zrt.
10:15-12:00
• A KKV-k lehetőségei az EU 7. Kutatási Keretprogramjában (2007-2013); a Keretprogram általános ismertetése;
• Az FP7 ICT-vel kapcsolatos pályázati lehetőségei
• Hogyan kerülhetünk be FP7-es pályázatokba?-TÉT Alapítvány

12:00-12:45 Szendvicsebéd

12:45-14:45
• Milyen témából érdemes egy KKV-nak Keretprogram pályázatot írnia? – ötletbörze
• A létrehozott kutatás kinek a tulajdonát képezi?
• Hogyan írjuk meg jól a pályázat adminisztratív (Part A) és szakmai részét (Part B)? -TÉT Alapítvány

14:45-15:00 Kérdések és válaszok

Kérjük, hogy a jelentkezési lapot 2010.05.28-ig Papp Andrea Aida részére az andrea.papp@itd.hu e-mail címre visszajuttatni szíveskedjenek!
Részvételi díj: 3.000 Ft +ÁFA (az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter tagjainak a Klaszter jóvoltából ingyenes a részvétel)
A részvételi díj tartalmazza a helyszín, a jegyzetek és az ebéd biztosításának költségeit.

Papp Andrea Aida
Tanácsadó
ITD Hungary Zrt.- Enterprise Europe Network
Észak-magyarországi Regionális Iroda
Telefon: + 36/46/515-810
Mobil:+36/70/977-83-72
Fax: + 36/46/515-809
andrea.papp@itd.hu
itdmiskolc@itd.hu
www.enterpriseeurope.hu
www.itd.hu