Vasutas Véradónap

dec ’10
10

A Magyar Államvasutak Zrt., a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közösen szervezi meg a „IV. Országos Vasutas Véradónap”-ot a karácsonyi ünnepek nyugodt, kiegyensúlyozott és folyamatos vérellátásának biztosítása érdekében.

Az immár több éves hagyománnyá vált, a vasutasok, az utasok és a civil lakosság összefogását, szolidaritását jelképező Vasutas Véradónapon bárki adhat vért, aki önzetlen segítséget szeretne nyújtani ismeretlen embertársainak.
December 10-én, pénteken, napközben (9-16 óra között) az ország 20 vasútállomásán rendezik meg az ország egyik legnagyobb véradási akcióját. A nemes adományozókat a következő városok vasútállomásain fogadják a vérellátó szakemberei: Békéscsaba, Budapest-Nyugati pályaudvar, Debrecen, Dombóvár, Füzesabony, Győr, Hatvan, Kaposvár, Kiskunhalas, Miskolc-Tiszai pályaudvar, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szentes, Szolnok, Szombathely, Tapolca, Záhony, Zalaegerszeg.
Az érdeklődők a Nyugati pályaudvar Királyvárójánál LCD monitoron követhetik nyomon az országos és a helyi adatokat, a megmenthető életek számát.
Országosan, illetve helyileg ismert személyek adták nevüket a véradónaphoz, így például Kozmann György világ- és európabajnok kenus a Nyugati pályaudvaron, Drávucz Rita világbajnok vízilabdázó Szegeden, Kállai Zoltán ökölvívó Miskolcon vesz részt a véradáson. A MÁV csoport, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat – a szokásos juttatás mellett – vasúti utazási kupont és jelképes ajándékot is ad azoknak, akik karácsony előtt legdrágább adományukkal, a vérükkel segítenek.
Az önkéntesek az állomási plakátokról, a jegypénztárakban megtalálható szórólapokból, a www.mav.hu weboldalról és a MÁVDIREKT 06 40 49 49 49-es kékszámán tájékozódhatnak a Vasutas Véradónapról.

60. Vasutasnap - Tisztavatás a Vasúttörténeti Parkban

júl ’10júl
910

A Magyar Államvasutak és a MÁV Csoport 2010. július 9-én és 10-én 60. alkalommal rendezi meg a Vasutasnapot. A nagy hagyományokkal rendelkező ünnep a vasutasok körében a legjelentősebb események egyike, a szakmai elismerések mellett kifejezi az egész vasutas társadalom összetartását, lojalitását cége és munkája iránt.

A Vasutasnap egyik kiemelt rendezvénye minden évben a Tisztavatás, ahol a frissen végzett vasúti tiszteket – az eskütétel után – felavatják. (A Tisztavatás bevonulóját videón itt megnézheti). 2010-ben 177 vasúti tiszt végzett a MÁV Baross Gábor Oktatási Központjában, hárman közülük kiváló eredménnyel. A Vasúttörténeti Parkban megtartott eseményen részt vett, és beszédet mondott Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, Andrási Miklós, a MÁV Zrt. hónap végén leköszönő elnök-vezérigazgatója, Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. elnök-vezérigazgatója, és Csontos Endre, a Máv nyugdíjazott forgalmi igazgatója, a vasúttársaság élő legendája.

Elektromobil verseny

ápr ’10
17

A Föld Napja alkalmából, április 17- én Miskolc belvárosában, a Görgey út mentén nyolcvan csapatban több száz tehetséges ifjú mérnökhallgató mutatja be elektromos hajtású járműveit. A műszaki mérnökképzés debreceni, kecskeméti, miskolci, budapesti és nyíregyházi fellegvárai mellett mindenki nagy izgalommal várja a nemzetközi és a középiskolai csapatokat is.

A körversenyek és gyorsulási futamok izgalmait az autóversenyekről is jól ismert Szujó Zoltán élő közvetítésében élvezhetik a látogatók és a szurkolók. A Bosch Ligetben kreatív, szabadtéri akadályversenyen mérhetik össze tudásukat felnőttek és gyerekek. A WWF – hasznos, hétköznapi környezettudatos tippekkel felpakolt klímaautója mellett robotbemutató, jégszobrászat, Rally-autó bemutató és zenés, színpadi előadások sora szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

Kulisszák mögött

A 2009-es győztes debreceni csapat a sikert azzal igyekszik megduplázni, hogy a tavalyi teamből idén kettőt kreáltak, így a sikeres Gocar mellett az MK Interceptor is versenybe száll. Kérdésünkre elmondták, hogy „a Gocar autó új vázszerkezete alumíniumból készül, melyhez közepes árkategóriás BMX bicikli alkatrészeket használnak. A kocsi már tesztelési fázisban van, működőképes, az optimális gyorsulását és sebességét állítják be az áttételekkel, illetve kisebb finomítások vannak még hátra. Ha elkészül, jöhet a festés és a külső borítás.”

A kecskemétiek Kuvasz csapatának tagja Varga János azt mesélte, hogy “nem egyszer volt példa rá, hogy hétvégén összejöttünk és hajnalig terveztünk. Ilyen volt az első határidő előtti hétvége is. Vasárnap reggel kezdtünk és hétfő hajnali 4-ig csináltuk. Nekem reggel 7:45-re a suliba kellett mennem, de még tudtam, hogy nem vagyunk készen. Magammal vittem a laptopom és még a buszon is kénytelen voltam rajzolni. Folyamatosan tartottam a kapcsolatot csapat társammal, aki otthon a terv leírását készítette. Alig 20 perccel a határidő előtt értem haza és még összegeznünk kellett a rajzokat. Meglehetősen izgalmas napunk volt, de sikerült 1-2 perccel a határidő előtt elküldeni a kívánt rajzokat.”

„Az autóversenyek, a műszaki területek köztudottan többnyire a férfiakat érdeklő témák. (…) mivel a verseny egyik fő célja a mérnökszakma széleskörű népszerűsítése, mindenképp szerettük volna a szebbik nem képviselőit is a verseny vérkeringésébe bekapcsolni. Két versenyt is indítunk; a legtehetségesebb futamindító lányok mellett keressük az Elektromobil szépét, aki nagykövetként egy éven keresztül képviseli a versenyt és az általunk közvetített értékeket, a környezetvédelem- és a mérnökszakma fontosságát, Miskolc város és a Bosch vállalati imidzsét.”– mondta el Zemlényi Tamás, az Elektromobil 2010 főszervezője.

(www.bosch-elektromobil.hu)